Nulladik

" A barátság sokban hasonlít a szerelemre: a szikra és az újdonság lassan megkopik, és átadja a helyét valami kényelmesnek és kiszámíthatónak; olyan lesz, mint egy kardigán, amelyet esős vasárnapokon veszünk elő a fiókból, amikor valami melegre és ismerősre vágyunk. "

            Az eső mardosva hullik le a száraz aszfaltra, ezzel felfrissítvén azt. A cseppek kopogva, versenyezve futnak lefele az autó üvegén. Fogalmam sincs a döntésemben;  félek. Az izgalom még jobban előbújik, akárcsak az idegesség. Ajkamat harapdálom, néha felül, néha alul. Vajon ott lesz-e, eljön? Aligha hónapokkal ezelőtt váltak el útjaink egy félreértett esemény miatt. Mindkettőnket megviselt ez az egész. Bár nem mutatta ki, hogy mennyire fáj az neki, hogy most már nincs olyan, hogy Te és Én. Nem beszéltünk sokat azóta, pusztán néha ittunk meg egy kávét, vagy ültünk be egy kisebb étterembe. Ragaszkodott ahhoz, hogy - legalább ne kelljen elfelejtenie, kizárnia életéből -, egy baráti szál még is maradjon közöttünk. Tiszteletben tartottuk egymás kérését. Nem hoztuk fel a régmúltat, pusztán ha az valami jó dolog volt. A mai napot szintén szívesen elmesélném neki, mert tudom, meghallgatna. Viszont talán számára szívsajdító lenne hallania ezt, s látnia. Ámbár a meghívó sikeresen elért hozzá, mégsem jelzett vissza, hogy döntött. Vajon itt lesz - e vagy sem.  

            Leveszem a gyújtást az autóról, majd az anyósülésen elhelyezkedő táska felé nyúlok. Beledobom a szerteszét szórt holmiaimat, majd összecipzározva belemarkolok tetejébe, s szállok ki az autóból. A csomagtartó felé indulok, majd a benne gondosan vállfázott, bezacskózott ruhám kiemelem, a végén pedig teljesen lezárom az autót. A mai egy igazán fontos nap számomra. Jase-el három hónapja találtuk meg egymást, egy családias étteremben. Hosszasan beszélgettünk, talán órákat is, ami alatt jól megismertük egymást. Randevúra hívott, majd még többször találkoztunk, míg végül egy párt nem kezdtünk alkotni. Egy hónappal ezelőtt döntöttük el közösen, hogy kapcsolatunkat erősítsük meg egy eljegyzéssel. Sokat nem vártunk vele, a mai napon már az ünnepségre vártuk a vendégeket.  

            A hatalmas termen átvágva sietek fel a csigalépcsőn, hogy minél hamarabb elérhessem az öltözőszobámat. Felérve, feltépem az ajtót, majd köszöntöm a már bent váró koszorúslányokat. 

- Sziasztok! - kiáltom, miközben lehámozom magamról a kabátomat és táskámat - Remélem nem egésznap fog esni!

- Az esküvőig van még legalább 2 óra, így csodálkozok hogy ilyenkor iderángattál bennünket - szól fel két pakolás között Zoell. Fekete fürtjei már feltűzve vannak, elkészülve az ünnepélyre. Ruhája egyszerű, még nem öltözött át.  

- Beszéltél vele? - sétál felém legjobb barátnőm. Tudom kire céloz, ezért átkozom is Őt, amiért felhozza. 

- Nem  - zárom rövidre válaszom - Miért, kellett volna?

- Meghívtad Őt. Nem tudod, hogy eljön-e. Nem lett volna ésszerű dobni neki egy mailt?

- Nem fogok utána keresgélni, ha itt lesz, akkor itt lesz, ha nem, nem - tűrök egy rakoncátlan tincset fülem mögé - Akkor... segítenétek megcsinálni a hajam és a sminkem, vagy még egy óra hosszát kérdezgettek Harry felől? - vigyorgok. 

Mindannyian nevetnek egy kicsit, majd Zoell és Cassie a ruhámmal kezdenek foglalkozni, s Thea  pedig a hajamat kezdi birizgálni. 

- Van valami ötleted? - kérte ki véleményemet. 

- Nincs, de látom neked van. Rád bízom a hajamat; csak legyen szép, és egyedi  - mosolyogok rá a tükrön keresztül. 

Bólint egyet, majd neki lát a munkájának.  

Fél óra elteltével a hajam már készen van, egy egyszerű mégis nagyszerű kontyba fogva a tarkómnál. Néhány tincset engedett csupán előre, ami keretezi arcomat.  

- Lányok, azt hiszem készen is vagyunk Ellie hajával. Rajtatok a sor - Kacsint Zoell felé, aki azonnal mellettem terem. Már napokkal ezelőtt megterveztük a sminket, így nincs mit mondanom neki. Kezébe ragadja a palettát, és már is felvinni készül a festéket. 

Miután ezzel is megvoltam, magamra öltöm a hófehér esküvői ruhámat, amiben segít Cassie megkötni a fekete masnit derekamnál. Zoell a vázában pompázó csokrot kapja kezei közé, majd nyomja az én kezembe. A tükör felé fordulok, és egy pillantást vetek szettemre. Nem hiszem el amit látok, mintha csak nem is én állnék a tükör előtt. Végig simítok az anyagon, majd lehunyom pilláimat. Mi lenne most, ha nem lett volna vége a románcunknak. Most talán Ő lenne a vőlegényem... Azonnal felpillantok, próbálva elhessegetni minden egyes emléket Harryvel. Ő már nincs többé mint partner, nem szabad rágondolnom, csak is Jase maradt. 

- Minden rendben? - simítja meg hátamat Thea - Még lefújhatod. 

- Jól vagyok, és nem. Ha esik, ha fúj meglesz tartva a ceremónia - legyintek egyet kezemmel.  

Még van pár percünk, míg elkezdődik a szertartás. Cassie az ablaknál leselkedik; akárcsak egy kislány, aki alig várja, hogy láthassa azt a sok vendéget beáradni a feldíszített kapun. Lassacskán a másik két lány is felölti ruháját. 

- Cassie, vedd fel te is a ruhádat, ne bámuld a vendégeket - mutat felé Thea. Kék szempárját azonnal a hang felé kapja, csak úgy csillog a napfénytől. Ajkát vigyorra húzza, majd el is tűnik a fürdőbe.  

*** 

Boldog vagyok, hisz a majdnem 150 főből álló vendégsereg minden akadályt félretéve eljött az esküvőnkre. Ámbár még is ürességet érzek, amikor végig nézek a fapadokon, és felfedezek egy üresen maradt, kipárnázott részt. Tudom, hogy kinek a helye az, s meg értem döntését. Talán jobb ez így. A hatalmas teremben, ahol a virágok illata bekeringi az egész területet, még varázslatosabbá teszi a táncokat, és beszélgetéseket. Jase a szüleimmel társalog, míg én köszöntöm a régi barátaimat, akik vidékről érkeztek. Bemutatom nekik a helyet, mesélek pár dolgot Jaseről és rólam illetve válaszolok az általuk feltett kérdésekre is.  

Miután a vacsorát megtartottuk, Jase feláll egy pohárral kezében, majd megkocogtatja az oldalát. Fekete, kissé hosszú haja hátra van fésülve, öltönye még mindig úgy áll rajta, mint az oltárnál. Barna szempárja csillog a fényhatások miatt, s persze az örömtől. Megragadja az asztalra fektetett tenyeremet, majd sajátjába csúsztatja, s megszorítja azt. Rám pillant, majd egy édes mosollyal ajándékoz meg, mielőtt belekezd a monológjába. A gyomrom azonnal görcsbe rándul, ahogy felcsendül kissé mély hangja, tenyerem izzadni kezd. A szívem eszeveszetten dübörög mellkasomban, a kíváncsiság egyre inkább ellep. 

- Nem tudom valójában, hol is kéne kezdjem. Sokatok minden részletét ismeri a találkozásunknak - mutatott barátnőim, s Ő barátai felé -. Három hónappal ezelőtt még nem gondoltam volna, hogy egy ilyen csodálatos lánnyal hoz össze a sors. Teljesen meg lepődtem, hogy mikor odaültem mellé abban az étteremben, szóba állt velem. Egyszerűen levett a lábamról, minden mozdulatával. Imádtam, hogy olyan lelkesen kezdett bele a beszélgetésekbe, ahogyan elmondta mi is történt vele a napokban. Imádtam, amikor vicceket mesélt, ahogyan próbált felvidítani. Amikor először mutatott be a szüleinek, féltem, hogy utálni fognak. De kiderült, hogy csak féltették egyetlen lányukat. Megmutatták a régi videókat Elről, ahogyan az udvaron játszott a régi játékaival, vagy épp azokat a felvételeket, ahol bevágta a durcást, hogy nem kaphatta meg a legújabb játékot, amit annyira akart - mindketten felnevetünk, szemem pedig könnybe lábad - Szóval, életem legjobb döntése volt, hogy eljegyeztem Elliet, és köszönöm, hogy belementél, hogy egy ilyen kreténnel éld le az életedet - emeli fel pezsgőspoharát, majd megköszöni a figyelmet, s a gratulációk között elfogyasztjuk a kissé alkoholos italt. 

Imádtam a beszédét, egyszerűen gyönyörű látni arcán a sok érzelmet, ahogyan elmeséli a történeteket, a megismerkedésünket. A szavai hallatán szívem csak úgy repesd az örömtől; ahogy talán övé is.  

Ezután áttérünk a tortára, amit az egyik pincér egy kiskocsin betol. Három emeletes volt, a színe és a megjelenése is pont olyan, ahogy elképzeltük. 

Óvatosan felemelem szoknyám végét, és megvárom Jaset, míg Ő is kikecmereg a helyéről. Összefűzve ujjainkat sétálunk a fényszórós édesség felé, majd mikor megállunk egymásra pillantunk. Annyi hónap után se tudok betelni a mosolyával, azzal ahogyan rám néz. Akarva, vagy akaratlanul is levakarhatatlan vigyorral ajkunkon szeltük fel a tortát. 

Az első szelet a hagyomány szerint a mienk, így kezünket keresztezve adunk egy-egy falatot egymás szájába. Mindketten nevetésben törünk ki, hogy bárhogy is próbáljuk, nem akar az a kis falat is a másik szájába kerülni. 

              Később Jase édesapja felkér egy táncra, amit nagy örömmel fogadtam el. Kecsesen ringatózunk a táncolók között a zene ütemére. A dzsessz banda mellett döntöttünk férjemmel, mert az egyik kedvenc zenéje is tőlük van. A zene véget ért, én pedig megköszönöm a táncot, majd mosolyogva indulok el az asztalunk irányába. Egyszer csak egy hideg kéz fej fűződik felkaromhoz, majd hirtelen felé fordulok. Mikor meglátom az ismerős vonásokat, mosolyom még szélesebbé válik, még boldogabb leszek, mert eljött. A gyomrom azonnal pillangókat enged szabadon. Göndör, barna fürtjei rendezetten keretezik arcát, míg zöld íriszei ugyanúgy mélyen hatolnak lelkembe, mint ahogy annak idején. Fekete inget és zakót visel, kalappal. Egy fess fiatalemberré vált. 

- Semmi pénzért nem hagytam volna ki a lagzit, csak késett a repülő. Ne haragudj - kért máris bocsánatot. 

- A lényeg, hogy eljöttél, még nem késő - nyugtatom meg - Azonnal jövök, csak szólok Jasenek, hogy kimegyek levegőzni, rendben? - Informálom, mire válaszul bólint egyet. 

Nagy léptekkel közelítem meg a kacagó férjt, s szólok neki, hogy pár percre eltűnnék, ha nem lenne gond. Egy puha csókot hint homlokomra, majd folytatja az elkezdett társalgást. 

Visszaértemmel megmutatom az irányt a legközelebbi erkélyhez, majd lassacskán átfurakodunk a még tánccipőben járó sziluettek között.  

- Szerencsére elállt valamennyire az eső, szóval, legalább ki tudunk jönni egy picit a zsivajból - támaszkodok a korlátnak, majd fordulok újból felé.  

- Kellemes az idő, imádom a friss és vizes fű illatát - jegyzi meg - Rég beszélgettünk, minden rendben veletek?

- Igen, szerencsére nincs semmi probléma, és veled?  

- Oh, hát meg vagyok. A cégem eléggé felhozta magát az utóbbi évben, szóval nekem sincs okom panaszkodni. Bár furcsa, hogy nem segíthetsz be, hiányzik a lököttséged - nevet fel. 

- Emlékszem, mikor a régi tavi házhoz mentünk nyaralni. Még mindig furdal a lelkiismeret, hogy belelöktelek  a jéghideg vízbe - kacagtam fel.  

- Nekem az maradt meg, mikor az általánosban fagyit vettél - fordul háttal a korlátnak és dől neki - Nem tudom elfelejteni azt a fejet, amikor elbotlottál és az egész sztracsatellás gombóc az arcodba kenődött.   

- Elég ügyetlen voltam akkor, de  sajnos már csak az emlékek maradtak meg. Most már minden annyira más - fűzöm karjaimat mellkasom elé, hisz az idő kicsit kezd hűlni. Az időjárás ámbár nem hiszem, hogy újból esős lenne, viszont a szél csak hidegebbé varázsolja az egész külvilágot.  

Csak nézünk ki a fejünkből, csendesen emlékszünk vissza a sulis időkre. Igen, volt néhány ciki, vagy épp csodálatos élményünk közösen, amit egyszerűen lehetetlen kiverni fejünkből - még ha el is telt annyi év. Egyszerűen felemelő érzés vele nosztalgiázni, így élőben. Jó volt belegondolni, hogy kiskorában hányszor nevetett fel az eléggé értelmetlen vicceimen, ahogy gödröcskéi előbújtak a nagy kacagásban. Még mindig fogalmam sincs, hogy tudott azokon az eszement dumáimon nevetni, most belegondolva eléggé furcsák.  

Még beszélgetünk pár percet a régmúltról, majd miután Ő is kezd egy kicsit fázni, bemegyünk a terembe. A táncparketten már kevesebben ringatják magukat a dallamokra, csak a kisebbek vannak talpon. Oda vezetem Harryt az asztalunkhoz, a számára kijelölt székre, majd leülvén eszegetjük a feltálalt desszerteket.  

Az esküvő lassan már órák óta megy, az emberek mind jól érzik magukat, táncolnak és iszogatnak. Jase az elmúlt percekben nem állt fel a helyéről, csak néha intett a felkért pincérnek egy új boros üvegért. Én néha felállok táncolni, hogy ne zsibbadjon el a lábam az üléstől, de van mikor én is csak ülök és nézem a vendégeket.  

- Ellie  - böki meg egy ujj vállamat. Fejemet rögvest felé fordítom, majd mosolyra húzom ajkamat - Mennem kell. 

- Biztos? Nem tudsz maradni még? - Kérem maradásra, de látom arckifejezésén, hogy tényleg sietnie kell, valami fontos ügy biztosan. 

- Ne haragudj. Jól éreztem magamat, örültem, hogy ennyi idő után újra láthattalak - mosolyog, s kisfiús gödröcskéi előbújnak - Esetleg egy másik alkalommal szívesen beszélgethetnénk. 

- Természetesen. Majd... Keress fel, hogy neked mikor jó - egyeztem bele - És köszönöm, hogy eljöttél. Tudtam, hogy számíthatok rád - állok fel, és ölelem meg. Hatalmas tenyerét hátamra simítja, majd megsimogatja. 

- Akkor... legközelebb - intek. 

- Legközelebb. 

__________________________________________________________________________

Hát eljött ez az idő is, mikor megoszthatom veletek az újonnan íródott történetemet. Annyira boldog vagyok, hogy megoszthatom veletek, hogy mindazt, amivel hónapok óta dolgozok most a világ elé kerül. Kérlek titeket, hogy ha tetszik maga a történet, iratkozzatok fel ezzel bíztatva, pipáljatok és mindenféleképpen pár sort hagyjatok megjegyzésben, hisz ez még is az első rész :) A későbbiekben - a másodikban - már beindul maga a sztori, szóval... Mindegy is, szeretném kiemelten megköszönni az én Drága Naomimban, hogy ennyit fáradozott magával a designel, hogy végig hallgatta kérleléseimet, hogy itt volt nekem, és Sarinanak, hogy idejét rámszánva átolvasta a részt, és rábólintott a publikálásra:)