Harmadik

" Ösztönösen tudtam, hogy ez a szakadás, amely tegnap keletkezett a szívemen, egész életemben fájni fog. Mostantól ez is hozzám tartozik. Idővel majd könnyebb lesz - legalábbis így szokták mondani. De engem nem érdekelt, begyógyítja-e majd a sebemet az idő, vagy sem."

- Mi a francért kérsz mindig bocsánatot? Beszélj inkább érthetően, hogy mi a fene folyik itt - ordítok rá, de úgy isten bizonyából - Szólalj már meg!

- Sajnálom, hogy csak úgy szó nélkül ideráncigáltalak, és... - vakarja meg tarkóját kétségbeesetten, majd folytatja - ahj, azt, hogy nem szóltam arról, hogy mi fog történni, ha belépsz ide.

- Talán itt az ideje, hogy elmondd. Tudni akarom mi lett itt, és azt is, hogy miért.

- Amikor beléptél velem, pusztán egy pillantás alatt eltelt szinte öt év a valóságban. Ezt hívják időeltolódásnak, időzavarnak. Mintha egy másik országba lépnél, ahol több órás eltolódás van, csak itt évekkel. Így mindeközben a valóságban minden megváltozott. 

- Például? - ráncolom össze homlokomat, s fonom karjaim mellkasom elé.

- Háborúk törtek ki, lázadások. A várost teljes egészében lebombázták más országok. Az épületek teljesen megroncsolódtak, az emberek eltűntek. Azok, akik a háború alatt nem bújtak meg, lázadni kezdtek, így haltak meg. Sokak a föld alá menekültek, vagy egyéb helyekre. Nem tudjuk pontosan mi folyt itt kint - lép egyet közelebb.

- Tudtad. Tudtad az egészet - mutatok rá gyűlölettel teli szemekkel. Egek, hát erre ment ki ez az egész kis kiruccanás. 

- Igen. Azért hoztalak ide, hogy segítsek. Ha nem jöttél volna, talán már halott lennél. S ezt végképp nem akartam, nem akartam látni. ahogy vérbe fagyva fekszel valamelyik sarkon. Ellie, nem tudod, mit jelentene nekem, milyen ürességet hagynál magad után a szívembe - böki meg mellkasát. 

A levegőt gyorsan szívom be, majd fújom ki. Szédülni kezdek, s keresek valamit, amibe kapaszkodni tudnák. Pánikrohamom van, S nem is csodálom mindezt, ennyi minden után. Egyik percről a másikra mindig kiderül valami, ami még egy lapáttal tesz a fájdalomra. Annyi kérdés bolyong a fejemben, és mind megválaszolatlan. A szüleim, a barátaim, a férjem, hol vannak? Élnek egyáltalán még? Kik támadtak meg minket? Kik azok a devolinok? Mit kezdek egy rakás természetfeletti emberrel összezárva?

- Hé - lép elém, s megfogja arcom két oldalát hideg, hatalmas tenyereivel - Nyugodj meg, figyelj, nem lesz semmi baj. Főleg amíg mellettünk vagy. Ígérem, shh - húz magához, de hirtelen felpattanok, s kilépek előle - Tudom, hogy most ezernyi kérdés cikázik a fejedben, és várod rá a válaszokat. Hidd el, szép lassan megkaparintod őket. A devolinok... Őket is megismered. 

- Már most utálom, hogy a fejemben kutakodsz. Hagyd ezt abba - tapasztom kezemet izzadt homlokomhoz. 

- Nincs titkod előttem - néz rám komolyan, majd hirtelen tör ki nevetésben.

- Tudod, örülök, hogy ilyen jó a közérzeted. Igazad van, nevessünk - vigyorgok rá, majd egy keserű nevetésben török ki, ami nagyon mélyről jön - Jaj, ne haragudj, tévedtem. Rohadtul nincs kedvem nevetgélni - vágok halál komoly arcot, ő pedig rögvest abba hagyja tettét - És most megyek, és megkeresem Jase-t.

- El, nem mehetsz most csak így el. Ideges vagy, és még csak alig jöttél. Tudom milyen ez neked, és valószínűleg én is így tennék a helyedben, de jelenpillanatban az legyen az első, ami a jelenben van. Az, hogy egy kicsit lenyugodj, megismerd a többieket és pihenj - fogja meg testem mellett heverő karomat, és húz újból át a láthatatlan kapun. 

Nem moccanok, csak gondolkodva állok előtte. Ennyire egyszerűen belemegyek egy ismeretlen dologba? Várakozva néz engem, tudom addig nem hagyja abba, amíg bele nem megyek, így bármennyire is próbálok ellenkezni, beadom a derekam. Kézen ragad, majd el is indul az adott irányba, míg én  próbálom hatalmas lépteit követni. Tudom, hogy csak a jót akarja nekem, ezért ráncigál ide-oda, akárcsak egy rongybabát. Nem érzem idevalónak magamat, ez az igazság. Nem illik egy ilyen helyre egy ilyen tehetetlen ember.   

- Ne aggódj, hamar beilleszkedsz. Nem kell félni miattuk, nem bántanak. Talán csak az Evod-ok - fordul felém, majd pimaszul elmosolyodik.  

Lemondóan biccentem lefele fejemet, s úgy viselkedek, mintha nem is hallottam volna a pár perce elhangzott mondatot. Nem érzem humorosnak.

Egy rövidebb séta után sikeresen elérjük a tömeget, s magamban már háromszor megköszöntem, hogy nem kell tovább sétálnom, hisz lábaim teljesen elzsibbadtak az úttól. 

- Ő itt Chris - bólint a poharakat rakodó lány felé. Csokoládébarna haja loknikban omlik vállára, s míg idekapja tekintetét, megpillanthatom kékes-zöld színekben pompázó szempárját, ami pár perc alatt változik szürkébbé. Lábai szabadon voltak, vagyis csupán egy rövidnadrágra vágott farmert viselt, fekete bakanccsal.

- Troy megmondta, hogy ne hozz ide ilyeneket - szól éllel hangjában, majd közelebb lépkedve bosszúsan méreget - Ki ez a lány? 

- Ellie vagyok - nyújtom felé kezemet barátságosan, majd próbálok egy viszonylag hihető mosolyt villantani. Csalódottan eresztem vissza testem mellé a már fáradt karomat, mert Chris nem fogja meg, inkább csak mellkasa elé fűzi sajátját. 

- Majd tisztázom Troyal a dolgokat, meg fogja érteni. Jó barátom, nem ártalmas ránk - nyugtatgatja az ideges lányt, akinek füle szinte füstölög attól a tudattól, hogy mekkora balhé lesz ebből - Tudod, hogy ha máshogy reagálna erre biztos nem hoztam volna ide - kacsint Chrisre, ki karjait széttárva fordul egyet, majd ballag el. Oh, szóval a jövőbe is lát. Remek. Ekkor egy megkönnyebbült sóhajtást ejtek.

- Annyira azért nem volt ijesztő, hogy ne vegyél levegőt - nevet ki Harry, mire szempárja sarkában egy-két nevetőránc gyűrődik.

Nem reagálok rá, csupán a jobb oldalra vezető sövényre pislantok. Ha alaposan végig nézek rajta, szembetűnik egy forrás, mellette pedig néhány fából épült tákolmány. 

Lépteimet most már a kíváncsiság vezényeli. Határozottan bandukolok előre, míg a földön heverő kavicsokat, s kisebb port felverem. Hamar odaérek a vízpartra, s az egyik füvesebb terület kiszemelve felé sietek, míg azért a biztonság kedvéért alaposan körbe nézek. A víz kellemes csobogása nyugtatgatja fülemet, s mellé társul néhány tücsök ciripelése. Az idegességem még mindig fel-fellobban szívembe, de még is nyugodtan ülök le az ugyan kissé saras talajra. Kezemet óvatosan dugom bele a hullámzó folyamba, s élvezem hideg víz simogatását. 

Csupán pár percre nézek ki a fejemből, próbálom megszokni a kialakult helyzetet. Egy háború zajlik a valóságban, ami sokkalta több akadállyal jár. Azokkal is megkell küzdenem. Ez csak természetes, és érzem is. Tudom, hogy a megérzéseim sosem csapnak be. Csak néha. Kuncogok magamban, mikor meghallom, ahogy a földön heverő faágacskák recsegni kezdenek az ösvénytől. Hirtelen kapom oda tekintetemet, majd megpillantom az ismerős alakot, ahogyan felém andalog. Mialatt csillapodott egy parányit a helyzet, átöltözött egy kényelmesebbnek tűnő, egyszerű ruhába. A szűk fekete nadrágja helyett egy szürke, lenge szabadidőnadrágban van, míg felsőtestét egy ugyanolyan színben pompázó pulóver fedi. Gesztenyebarna fürtjei kisze-kuszán állnak feje búbján, ahogy néhányszor a szél belekap, s míg felém lépked, egyszer bele túr, hogy kissé rendezettebbnek tűnjön. 

- Olyan hamar eltűntél mellőlem. Épp mondani akartam valamit - vigyorog, míg lehuppan mellém, s hosszú, tetovált karjait támasztásként használja háta mögött.

- Mit? - kérdezek rá kissé izgatottan. Igazán nem tudom, miért vagyok izgatott. Ellie, térj már észhez.

- Őszintén? Fogalmam sincs. Azóta háromszor elfelejtettem - vakarja meg tarkóját - Ja, várj, meg is van. Megmutatnám, hogy hol fogsz aludni, lakni - már áll is fel s nyújtja felém kezét.

Hezitálok pár percet, igazán maradnék még egy kicsit a forrás mellett, élvezni a természet hangját, s a szél hideg fuvallatát. Amint újból Harryre pillantok, azonnal leolvasom arcáról, hogy megint hall minden gondolatmenetet. 

- Ne is mondj semmit - csitítom el még mindig ülve, mutató ujjamat felemelve. Mielőtt teljesen belekapaszkodnák, szabad kezemmel egy kis vizet fröcskölök rá, amire azonnal elugrik, s talán ijedtében szaporábban kezdi venni a levegőt. 

- Csak nem félsz egy kis víztől, Styles? Talán habfiúvá válsz tőle? - cukkolom, s vállam azonnal rázkódni kezd a nevetéstől, amit Harry tekintete képzett. Egyszerre van elképedve, meglepődve, egyszerre ideges és egyben nyugodt. Alig bírja leplezni az ajka szélében kunkorodó mosolyt. 

- Bírom a szarkazmusodat - néz rám teljesen komoly tekintettel, az arcomról pedig azonnal lefagy a mosoly. 

Inkább gyorsan felállok, a vizesen várakozó fiú mellé megyek, majd lépkedek mellette vissza. 

Egyenesen egy nagyobb ház felé megyünk, ahol úriember módjára kinyitja nekem az ajtót, s maga elé enged. A kuckó nem akkora, mint egy panellakás, mégis felér egy családiházzal. A fal, ámbár kívülről teljesen taszító, belülről mégis melegséget áraszt. A nappali halvány barackszínben tündököl, míg a konyha szimplán fehér, egy kis narancs beütéssel. Bútorok alig voltak, csupán néhány fontos, mint például ebédlőasztal, székek, kanapé, egy kis polc. Felfedezhető, hogy több hálószobaféle is van, ebből leszűrve itt többen is laknak. 

- Te aztán jól felméred a terepet, jobb vagy, mint egy detektív - szakít félbe rekedtes hangjával, majd tovább húz a lépcső alatti ajtóhoz - Itt is volnánk. Ez a szobám.

Amint kimondja, hogy az övé, egyből be is ugrik, amit mondott. Vagyis az, hogy oda visz, ahol én is lakni fogok. Egy szobában vele. Harryvel. Egek Ellie, miért vagy ideges? Rágcsálni kezdem nyelvemet, majd kezemet ökölbe szorítom. Tagadhatatlanul kínos helyzetbe estem, szinte a semmitől. Már a tudat, hogy vele egy szobában kell lennem, kissé megijeszt. Mármint, nem rossz értelemben. Régen nagyon sokat aludtunk egymásnál, még az általános iskola ideje alatt. De ez most más. Felnőttünk, megváltoztunk. 

Szerencsére Harry semmilyen gúnyolódást, vagy jelzést sem tesz gondolataimra, elképzelhető, hogy pusztán nem figyelt. Az ajtót halkan csukja be magunk után, és sétál az ágya mellé. Nem nagy, hanem közepes. Épp hogy elfér rajta két ember. 

- Mivel nem mehetek le a kanapékhoz, hogy besajátítsam örök életemre, így muszáj lesz meghúzódnunk… Valahogy.

- Umm... Persze, megleszünk. Úgyis feküdtem veled egy ágyba - legyintek egyet, s ajka pajkos mosolyra húzódik - Mármint, nem úgy... Érted! - zavarodok bele mondanivalómba, de már azt se tudom, mivel magyarázkodjak. Várjunk, nem is nekem kell. Nem én gondoltam másra...

Míg kínomban szép lassan elsüllyedek, addig Ő teljes nyugalomban veszi le felsőjét. Ahogy fejéhez ér a póló kis rése, tekintetem azonnal a fedetlen bőrére szalad. Mint egy rejtett kincses térképet, úgy vizsgálgatom a hasán pihenő pillangót, s az alatta kidülemkedő kockákat. Teljesen megizmosodott.

- Úgy nézel rám, mintha nem láttad volna még - nevet fel. 

- Nem is - fűzöm karjaimat mellkasom elé - Mikor utoljára láttam, akkor még ez a pillangó ugyan nem volt itt - bökök rá, mire izma megfeszül - ahogy ohm.. e-ez s-sem - dadogva húzom tovább ujjamat az izmosabb területre. Arcom még paradicsom vörössé válik, abban a szent pillanatban megbántam, hogy hozzáértem. Nem azért, mert kínosan éreztem magam, hogy megérintem, csak... annyira furcsa ennyi idő után ez az egész. 

Szégyenlősen pislogok fel, s kapcsolom össze tekintetünket. Mélyzöld íriszei lyukat vájnak enyémbe, ahogyan fürkészi arcom minden szegletét. Egy lépést közelebb jön, s megszünteti a közöttünk a számára már zavaró távolságot, de egy percre sem veszi le figyelmét szememről, illetve ajkamról, amit lesem tagadhat.

- Ohm.. Elmegyek mosakodni, merre találom a mosdót? - terelem a témát s lépek az ajtóhoz. Ha tovább állnánk teljes csendben, egymást nézve, nem is tudom, mi történne. Vagyis tudom, de nem akarom tudni. Vagy mégis? Gyorsan rázom meg fejemet, kiverve a sok kósza gondolatot, míg Harry lassan elmondja, hogy merre is van a helyiség.

Egy halk köszönömöt motyogok, majd kilépek a szobájából. 

Egyrészt vártam, hogy mit is tett volna, és egyben kerültem is volna. Viszont azt még tagadni se merem, hogy kíváncsi vagyok a csókjára.

Ellie, férjed van. Nem szabad ilyenre gondolnod. 

________________________________________________________________________________

Sziasztok!

Hu, hát először is sajnálom, hogy most ilyen késő estére érkezett a rész, de sajnos most tudtam géphez jutni, hogy felrakjam! Illetve, szereteném megköszönni az előző részhez érkezett pipákat, köszönöm, hogy elovastátok a részt és köszönöm a négy feliratkozót! Remélem majd többen is leszünk. Szóval itt is lenne a rész, itt is várom a nyomokat, leginkább a megjegyzést, hogy érdemes-e folytatni, hisz ha nincs rá igény akkor minek? :) Szép estét! xx